Az egyetlen versem ami valamilyen úton módon megmenekült a műveimet elragadó tűztől (amibe én dobtam be őket). Szép emlékek fűznek hozzá, amelyek mostmár szépek, akkor viszont szívmarcangoló volt átélni. Az idő segít és szebbé is teszi az érzést.
Fekete Fehér
Fekete fehér, kéz a kézhez ér.
Mozogni kezd a tér, a levegő megfagy,
szívet hidegen nem hagy.
Fekete fehér, szem a szembe néz.
Szívemben tombol a vész, szürke vagyok,
magam után nyomot nem hagyok.
Fekete fehér, táncra perdül a nép.
Gyönyörű ez a kép, de néző vagyok csak,
inkább lenne már holnap.
Fekete fehér, kellesz mint egy falat kenyér.
Nélküled az élet mit ér? Nem tudom,
hát a halál lesz a holnapom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése