Kezdem úgy érezni,

hogy én élvezem, ha olyat szeretek, aki nem szeret. Élvezem, ha egy szerelem plátói és hiába tudom, hogy soha nem fog teljesülni, az érzés erősödik bennem napról napra. Küzdök ellene, de minél jobban próbálkozok, csak megemészt, feléget. Bizonyos embereket annyira tudok szeretni, rajongani értük. Bár tudnám, hogy mi ezeknek az embereknek a titka. Miért pont őket? Nem mondanám, hogy túl sok lett volna akire tényleg azt mondtam, hogy szeretem. Vajon miért ezeket az embereket? Bizonyos hasonlóságokat véltem köztük felfedezni, de ezek szerintem sok emberben vannak meg (mondjuk csak őket ismerem, de őket igazán, legalábbis úgy érzem, szóval lehet, hogy ismerőseim között másnak is megvannak, csak valamiért nem voltam rájuk kíváncsi).

Azthiszem

elvesztettem azt a lányt, akiről úgy gondoltam, hogy ő az, aki hozzám való. Nem tudom, hogy mit csinálhatnék, alig beszél hozzám, közölte velem, hogy nincs kedve velem beszélni. Nagyon szomorú vagyok.

Kicsi a bors de erős!

Nem is gondoltam volna, hogy a laptopomon (Toshiba Satelite Pro L300) fut a Call Of Duty: Modern Warfare 2 legújabb istennyila! Büszke is vagyok, hogy minimum grafikán 640X480 as felbontásban, füst nélküli zárt területen akadásmentesen tudok közlekedni! Nyilt terepen meg kibírom azt a pici FPS laggot! Szóval nálam nem ilyen a grafika:

A zombi filmek rajongóinak

tudom ajánlani a következő amatör, bár nagy kreativitásról tanúskodó oldalt (nem az oldalra vonatkozik a nagy kreativitás, hanem a tartalmára): delutani.uw.hu
Más(ok) mondt(ák):
"Bírom az ilyen embereket! Nagyon kreatívak!"

Tegnap, Ma, Holnap

A tegnapi "neszoljaddig" randi remekül sült el. 3 órával az időpont előtt jött egy sms. Szó szerint idézem: "Szia. Ne várj este, nemleszek ott. Elbaszták a kedvem, minusz vagyok. Sorry, pussz." Több se kellett az én sebezhető lelkemnek, úgyhogy fogtam magam elmentem a kollégiumba a haveromékhoz egy kis kedv feldobásra. Jól elbeszélgettünk, hangulattá alakítottunk sok féle halmazállapotban lévő hangulattá alakítandó dolgot. Viszonylag korán, fél éjfélkor már itt is voltam, mesélhettem nővéremnek, hogy milyen volt a randi. Ma 2 programot is lemondtam azért, hogy magammal is elhitessem azt, hogy mennyire elszánt vagyok és programozni tanulok a holnapi programozás ZH-ra. Pedig jégkorcsolyázni, vagy Morrisons2 be menni sokkal jobb. Ezt pár éve nem így gondoltam, pár éve a programozás volt a mindenem. Mostmár valahogy csökkent a lelkesedésem. Kár érte. Holnap is tanulós napom lesz, persze csak az iskola után, ami lehetetlen időpontban végződik, délután ötkor. Ami nem is lenne olyan nagy cucc, de összesen 4 óra szünet/semmittevés van nap közben, majd miután nagy nehezen hazavánszorogtam elővehetem a Diszkrét Matematika és az Analízis nevű gyönyörű szép tantárgyakat és próbálhatok átmenni a pénteki ZH-n.

Női ruhabolt

A női ruhabolt. Az a hely, ahova az összes csávó a barátnőjével megy. (mert amúgy minek? [esetleg ajándékvásárás]) Szóval, ez az a hely, ahol észrevesszük embertársainkon, hogy törődnek velünk. Ahogy belépek egy hölggyel az oldalamon, minden férfi szempár rámtapad és együttérzően bólogatnak: "Hát igen... Ő is... Sorstárs... Ne aggódj haver, már biztos nincs sok hátra... Megéri... Remélem...". Két órás shoppingolás után, már szinte ismerősként köszönök be a következő ruhaboltba, ahol szinte ugyanazokat az arcokat látom, a következő kifejezésekkel: "Hát te is itt barátom? Ne aggódj... Biztos ez az utolsó bolt... Már nincs sok hátra." A másik ilyen hely, a női ruhabolt előtti padsor. Tele férfiakkal, egy laza mozdulattal beülsz melléjük. Nincs idegesség, nincs ilyen arckifejezés: "Barátom itt már nincs hely!". Sok megtört várakozó, unatkozó férfi kis helyen is elfér. És mégis mindig megéri a mosoly amelyet párunktól kapunk, az elismeréseinkért, kritikáinkért, az ötleteinkért és a türelmünkért.

Brikettgyár

A brikett gyár. A mostani 18-25 éves fiataloknak remek emlékei vannak róla, ahogy az összedölt, romos épületek között mászkáltunk, életünket kockáztatva 20-25 M magas épületeket másztunk meg, ahogy a kissebbségiek fenyegető nézései láttán magunkat összecsinálva futottunk perceken keresztül valami olyan helyre, ahol civilizáció van. Egyik barátom sapkáját is ott lopták el. Pontosabban mondták neki, hogy "add ide a sapkád". Ennyi természetesen elég volt egy 12 éves gyereknek, és készségesen lemondott tulajdonáról. Másnap szívszorító érzéssel nézte, ahogy a Mária utcán jön vele szembe a "sapkája". Milyen szép emlékek... Mennyi móka kacagás, baleset, esés, fájdalom volt a mi kis "grundunkon". Egy 1932 szeptemberi híradóból megtudhatjuk, hogy ez az építmény milyen volt új korában.

Köszönet a linkért Hatcher barátomnak, aki nélkül ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre.

Néha érthetetlen módon

elkezd fájni a hasam. Mindig csak az esti órákban. Nem találtam összefüggést még a hasfájások között, csak annyit, hogy nagyon rossz. Egész éjszakát megbélyegzi. Tegnap este is ilyen volt, még mindig érzem. Nem aludtam valami túl jól, de a hidegvizes borogatás segített, utána meg bevettem egy refluxan nevű gyógyszert, de azt már csak reggel.

Megkértem

hogy ne szolljon egy szót se, csak hallgasson rám. Ő a szemembe nézett és nem szolt semmit. Elmondtam neki, hogy hol, hánykor találkozzunk, mit fogunk csinálni és hogy, hány percet várok rá. Nem engedtem neki, hogy akármit is mondjon, se akkor, se most. Én ott leszek. Remélem Ő is...

Pázmányos Gólyabál

Az egyik ismerősöm, aki feltehetően szeretne velem járni (és úgy is gondolja, hogy együtt vagyunk, mert félreérthető dolgokat csinálok) elhívott a gólyabáljába. Egy kis hezitálás után végülis elmentem. A megnyitóbeszéd vége tetszett a legjobban az egész dologból, ami a következő képpen hangzott: "Az egyik felsőoktatási intézmény gólyabálján, egy bulizó kiordibált a tömegből, hogy "És a pázmányosok most imádkoznak!" Mutassuk meg nekik... Hogy mi is tudunk bulizni!" A gond(ok) a következő(k) volt(ak):

1. Túl korán mentünk
2. Nem ivott velem a párom
3. Aztán elkezdett inni
4. Még mindig ivott
5. Rosszul lett
6. Lemaradtam mindenről (Kowalsky, Retro School Band)
7. Marha sokat ültem kint a hidegben (mert hánynia kellett)

Majd elindultunk haza. Ő kihívta az anyukáját, kijött kocsival, de a kocsiba már nem fértem be. Nem baj, megyek haza újdonsült olasz barátommal, mire ő közölte velem, hogy taxival megy, mert közel lakik. Így maradtam egyedül a nagy Pesti éjszakában, hatalmas ködben. Természetesen nem sokáig, mert megismerkedtem még pár emberrel, akik ugyancsak nem tudták hogy jutnak haza, ezért közös erővel próbáltunk szerencsét. 4:45-re már nyitottam is a lakás ajtót.

Meglepetés

ért péntek este. Hazamentem mit sem sejtve, majd apukám közölte velem, hogy ki kéne menni németországba segíteni az egyik ismerősünknek költözni. Az eredeti terv az volt, hogy pakolunk egyik házból a másikba, de már minden át volt pakolva szerencsére, úgyhogy ránk maradt a neheze. Minden bútort össze kellett rakni. Asztal, ágy, tv szekrény... A tv szekrénnyel elég sokat szórakoztunk, amilyen kicsi volt, olyan nehéz volt összerakni. Öröm az ürömben, hogy kaptam egy Tom Tailor pólót, adtak volna egy számítógépasztalt is, de sajnos egyáltalán nem ment a szobám többi bútorához, ezért azt nem hoztuk el. Arra jöttem rá, hogy a németek elég furcsa emberek. A következő történet is ezt mutatja. Kocsival mentünk és megláttunk egy pár ATOMIC sílécet, amelyre rá volt ragasztva egy lap, amire ráv olt írva, hogy: "Zu Mitnehmen". Ami állítólag annyit tesz, hogy foghatom és vihetem. Fogtam és vittem. Meglepően jó állapotban van, jobb állapotban, mint az én K2 lécem.

Váratlan

dolgok történnek. Hazajöttem, mivel se ma, se holnap nincs tanítás. Amint beléptem az ajtón, apám közölte velem, hogy jó lenne ha mennék németországba, mert segíteni kell az ismerőseinknek költözni. Ezért valószínüleg holnap felveszem a nyulcipőt és németországig meg sem állok. Elég spontán ember vagyok, úgyhogy annyira nem nagy dilemma ez nekem, hogy hopp ugorjak ki németországba pakolni.

Ha ezt megoldom,

akkor egy agytröszt vagyok. Ezt mondtam magamnak a tükörben, miután rájöttem, hogy egy félreértés miatt sikerült egyszerre két lányt ugyanarra az időpontra ugyanoda rendelni. Az egyiktől én akarok valamit, a másik meg tőlem akar valamit. Érdekes lesz a mai estém. Hajrá Morrisons 2.

Videó

Mindig is tiszteltem az olyan embereket, akik ilyeneket csinálnak. Le a kalappal!

Őszinteség

Sokszor megbánja az ember, mikor őszinte, mikor nyitott lapokkal játszik. Én is megbánom, mégis gyakran jönnek el olyan pillanatok, amikor egyszerűen úgy jön, hogy kiteregessek mindent. Másnap természetesen mindig megbánom az egészet és úgy ébredek, hogy "jaj de hülye voltam". Ma is ez történt. Úgy ébredtem, hogy jaj de hülye voltam. Remélem, hogy a mai Morrisons2 ből azért lesz valami.

Foci, Randi, Para

A foci elmaradt. Nem volt rám szükség, vannak akik jobban fociznak mint én (ezt eddig is tudtam). Helyette lett belőle egy randi, meglepően jól elvoltunk, beszélgettünk, iszogattunk, nevetgéltünk(ami párnacsatába végződött, egy Rizsa presszó nevezetű csoda galériájában, vicces volt, a párnacsata közelebb hozza egymáshoz az embereket, testileg, lelkileg). Sajnos ez a lány, már megint nem az a lány. Ha róla van szó leblokkolok, vagy képességeim tompulnak. Sikeresen össze is "kaptunk" ma, de minimum csalódott bennem. ("Ha nincs ló, jó a szamár is" szindróma miatt. Pedig én nem így akartam, de nem is tudtam, hogy egy cseppet is érdeklem őt, bár ez volt minden vágyam. Ezekszerint, lehet, nagyon remélem, hogy érdeklem őt... Mindent megteszek érte, amit csak lehet.)

Ébresztőóra, 2009 perces foci

Természetesen a mai napon már reggel eldőlt, hogy milyen hangulatban fog telni az egész. Ki az a nagyon okos ember, aki programoz be egy ébresztőórát, hogy az óra nem függ a perctől? Vegyük a következő esetet: Tegnap 6:00 ra állítottam be az órát, de meggondoltam magam, három perccel korábban akartam kelni. Vissza is állítottam 3 perccel. Mikor csörgött az óra? 6:57 kor.  Köszönöm! 2009 perces foci. Egy pályán 2009 percen keresztül folyamatosan meccsek lesznek. Nem az a tipikus 2009 perces foci. Jelentkeztem az egyik csapatba, de csak azért, mert haver szeretett volna menni, de "idegenekkel" nem ment volna. Ezért én is felírtam magam a csapatba (én ismertem a csapatkapitányt). Nem rég jött az üzenet, hogy a haverom nem tud jönni... Köszönöm! 

WC Pumpa

Mindig legyen WC Pumpa a háznál. Két dologra is jó. Ki lehet dugaszolni vele az eldugult lefolyót, WC-t, de nem mellékesen csajozni is lehet vele. Pár perce egy kedves, fekete hosszúhajú lány kopogott be az ajtón. Zavaromban nem találtam a kulcsot, de kitartóan állt és várt. Majd meglett. Kinyitottam az ajtót és leesett az állam. Szép kislányosan elkezdett csipőből jobbra balra forogni, hátul összekulcsolt kézzel és megkérdezte, hogy van-e wc pumpám. Nem sokszor csinálok ilyet, de ekkor azt gondoltam, hogy "Istenem, add hogy legyen ebben a házban egy WC Pumpa, csak most legyen, esküszöm, ha van, akkor mátol hívő leszek.". Nem volt. Nem leszek hívő.

Budapest

Egész Budapestből csak a lepukkant részt látom nap mint nap. Ez jelentősen elrontja a közérzetem. Minden reggel az iskolába menet romos épületeket és kutyaürüléket látok, falakon falfirkákat. A kedvencem a "Réka és Mariann rajok mindörökké" szövegű kis gyöngyszem. Az emberek néha nagyon parasztok tudnak lenni, a buszon mindig van valami balhé, mindig valakinek valami baja van. Bezzeg, mikor a túristahivogató helyekre megyek, akkor egy teljesen más városban érzem magam, hirtelen jó lesz a közérzetem, boldog leszek.

Következmények

Mi min múlik? Bármilyen kis mozzanat meghatározhatja a földön szinte bármelyik ember jövőjét. Meddig terjedhet egy lánc, amit vissza lehet vezetni egy bizonyos cselekvésre? Ha jól belegondolunk, igazábol mi csak bele csatlakozhatunk a dolgokba, mert mindennek van valami oka. Semmi sem történik ok nélkül. 

Nézzünk egy példát. Egy ember rohan a busz után, de figyelmetlen volt és fellökött egy magasabb beosztású aktatáskás férfit, aktatáska leesik a földre, szétnyílik, papírok szanaszét repülnek. Pár rossz szót ordibál a siető embernek, majd idegesen összeszedi a papírjait, majd tovább cammog. Beér a munkahelyére, még mindig ideges, rossz hangulatú. Ordibál a beosztottjaival, rengeteg munkát ad nekik ezzel arra kényszerítve őket, hogy késő estig bent maradjanak. Az egyik beosztott munka után teljesen fáradtan, a túlóra miatt rosszkedvűen, ingerlékenyen megy haza párjához, aki kedvesen fogadja őt, de hősünk a mai nap után használhatatlan, mindent magára vesz és egy hatalmas veszekedés kerekedik ki. Tehát az alkalmazott párja annak következtében veszett össze az alkalmazottal, hogy a rohanó ember késésben volt. 

Miért volt késésben? Nem tudjuk, talán elaludt. Miért aludt el? Nem tudjuk, talán bulizni volt. Miért volt bulizni? Nem tudjuk, talán elhívta egy kedves nő. Miért hívta el a kedves nő? Nem tudjuk, talán nagyon egyedül érezte magát...

Szerencsés

gyerek vagyok. Mégis sokszor érzem azt, hogy nem. Körülbelül 19:30-kor jött az üzenet az egyik azonnali üzenetküldő szolgáltatáson egy lánytól, hogy nagyon magányos, szomorú. Fel is hívtam Pestre, hogy mozduljunk ki egy kicsit. Elfogadta a meghívást. 23:00-ra már egy kocsmában voltunk, ahonnan folytattuk az utunkat röpke fél óra után, egy ismert szórakozóhelyre, ahol rögtön kinéztük magunknak a színpadot és el is kezdtünk táncolni. Most itthon vagyok. És ő is itt van velem. Rengeteg srác nagyon örülne neki és rögtön kapna az alkalmon, de én mégse... ő nem Ő. ő más... Csinos, attraktív, de mégsem Ő. Nekem Ő kell... De más alszik mellettem...

Murphy törvénye 2. rész

Ok vagy csak hatás?

Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy rájuk különösen jól működik Murphy törvénye. Vajon tényleg jobban működik rajtuk, vagy csak a környezetük miatt történik ez? Vegyünk egy kicsit kifacsart példát. Vegyünk egy embert, aki az éjszaka közepén két város között át akar menni egy olyan úton, ahol még a madár se jár. Rálép az útra, elüti őt egy autó. Az esetet két szemszögből fogjuk vizsgálni. A gyalogos szempontjából Murphy törvénye, hogy egy olyan úton ahol senki nem jár, pont akkor jön egy autó, mikor ő rálép. A vezető szempontjából, egy olyan úton, ahol senki sem jár, pont akkor lép le egy gyalogos, amikor ő jön. Ki "miatt" történt a baleset?

Vegyünk még egy példát. Reggel van, sietünk a munkahelyünkre, így roham léptekben buszra szállunk. A busz tele van munkába siető emberrel. Menet közben sajnos deffektet kap a busz, ezért elkésünk a munkahelyünkről, egy csomó emberrel egyetemben. Az előző történetben az érdekesség az, hogy valószínüleg egy olyan ember is el fog késni a munkahelyéről, akire egyáltalán nem, vagy nagyon csekély mértékben igaz a Murphy törvénye. Következtetés: A Murphy törvénye ragadós. Elég lehetett akár 1 ember is a buszon akire fokozottan igaz a törvény és magával rántja a többieket is.

Tanulság: Fokozottan óvakodva éljük életünket a nagy tömegektől és az ismeretlen emberektől.

Vannak olyan mondatok

amelyek megmelengetik a szívem. Valószínüleg, hogy nem a tartalmuk miatt, hanem azért, mert számomra kedves emberek mondták. Ezek közül szeretnék ide most kirakni kettőt:

"Annyira élvezem, hogy rövidlátó vagyok. Éjszaka felnézek a budai várra és egy gyönyörű csillagot látok, minden fényforrás egy csillag. Nagyon szép látvány."

"Nem sírok, csak nem tetszett a sminkem és le akartam mosni..."

Nem tudom, hogy vajon nektek milyen érzéseket keltenek, de valószínüleg nem olyat, mint bennem.

Murphy törvénye

szerint ha holnap matekszintfelmérő, akkor a sokat áhított lány elhív cuccokat cipelni. Lelkiismeretem azt mondta, hogy ne menjek, hanem maradjak matematikát tanulni. Maradtam matematikát tanulni... Nagyon sajnálom, rájöttem időközben, hogy lett volna időm segíteni neki, és holnap meg matekot tanulni, de akkor most lelkiismeretfurdalásom lenne. Így meg szomorú vagyok... Nem tudom hogy melyik a rosszabb... De szomorúnak lenni egyáltalán nem jó...

Nem értem

vagy félre értem a lányokat. Mindketten sajnáljuk, hogy nem találkozunk, mégse találkozunk. Nem tudja, hogy jó-e neki a péntek, de azt mondja, hogy szeretne velem találkozni. Ha én nem tudom, hogy jó-e nekem az időpont, akkor valószínűleg arra az időpontra nincs programom, de annyira nem akarom azt a programot amit ajánlanak, csak B esetre. De akkor miért mondja, hogy szeretne velem találkozni? Miért mondja állandóan, hogy alig találkozunk, mikor én minden héten megkérdezek vagy 3-4 időpontot, hogy ráér-e. És nem tudja... Vagy közbe jön valami... Multkor egy ismerőse halt meg... Megértem, hogy akkor nem akart találkozni, maga alatt volt, rossz kedve volt... Ez természetesen érthető. Nekem olyan sokat jelent ő, talán pont ezért nem értem, talán pont ezért nem tudok mit csinálni, mert nagyon szeretném ezt az egészet. Sokszor gondolok rá, sokszor le is lombozódok miatta... Pedig nincs rá okom... Ő itt van, beszélget velem, komoly, komolytalan dolgokról. Nevetgélünk vagy szomorkodunk. Együtt... De online... Akárhogy rúgkapálok, nem tudok előrébb jutni...

Ezt fel kellett tennem

Megláttam. Tetszett. Nevettem. Tessék:

Elég sok,

dolgom lenne ma. Lassan bele is kéne kezdenem. Holnapután matematika szintfelmérő, arra is gyakorolnom kéne. Mostmár meg kell lennie, különben nagy gondok lesznek. Kicsit csalódást okozok a szüleimnek... Szerintem...

Szerep csere

Most én érzem magam annak az embernek a helyében, akitől nem akarok semmit. Egyik pillanatról a másikra, csak egy ember kellett bejelentkezzen MSN-re. Mindig ez történik, a jófej srácból hirtelen érzelem dús gyerek válik, ha meglátja szíve választottját, jelleme teljesen megváltozik, pupillái kitágulnak, teljesen leblokkol. Válaszra vár, vagy egy jelre, amely megerősíti őt abban, hogy van értelme annak amit csinál. De nem kap se jelet, se választ, se olyan jelet, ami az ellenkezőjét mutatná. Teljesen rá van bízva mit tesz. A legrosszabb érzés. Minden ki jöhet belőle, oltári nagy szerencse, vagy hatalmas pofáraesés.

A hatalmas pofáraesésekben már eléggé otthon érzem magam, úgyhogy mostmár jöhetne egy oltári nagy szerencse, de úgy tűnik, hogy még várat magára. Én tényleg mindent megpróbálo, egyszerűen ennyire nem lennék az esete? Furcsa ez a másik nem, sosem értjük egymást.

Sokszor éreztem,

hogy a dolog már menthetetlen, de nem mondták ki teljesen a nemet. Mégis mindig igazam volt. Most az a jobb, ha kimondják azt, vagy az a jobb, ha csak próbálják elterelni a szót a kapcsolatról? Most én érzem úgy, hogy nem, de sajnálom a lányt. Rendes, kedves aranyos, tényleg jó természetű, mégis úgy érzem, hogy nem. Nem tudom, hogy mit csináljak, beszélgessek vele, próbáljam elterelni a témát, vagy mondjam el neki? Azért ez a helyzet kicsit más, mint amelyeket én átéltem. Köztünk volt már csók, sőt még több is. Most sokat gondolkozom azon, hogy mi lenne ilyenkor a helyes. Egyáltalán nem célom őt megsérteni, megbántani, viszont ha tovább várok, akkor akármilyen szépen, kedvesen, kultúráltan mondom el neki a tényeket, rosszabb lesz neki. Szerintem inkább megvárom mit hoz a jövő.

Éjjeli SMS

Ritkán örülök hajnali három órai SMS-eknek, melynek hasonló mélységű mondanivalójuk van: "Ja ja ja was ist los, was ist das?". Ma éjjel fokozott agyi aktivitásomnak köszönhetően örültem, hogy felébredtem a SMS-hangra, ugyanis elég rosszat álmodtam, ami nálam azt jelenti, hogy izzadok, ver a szívem és nyögdécselek. Magamban meg is köszöntem az éjszaka közepén az illetőnek, most szeretném neki mégegyszer megköszönni: Köszi!

Ma megkaptam

hogy velem nem lehet beszélni MSN-en:

"Annyira nem lehet veled msn en elbeszélgetni . Mindenből ki akarsz szedni valami jelentést, pedig itt jelentéktelen dolgok vannak többségben."

Túl nagy baj, hogy megpróbálok komolyabban beszélgetni valakivel online? Ennyire semmilyen lenne az egész online világ? Ennyire nem veszi senki komolyan? Persze nem olyan mintha személyesen beszélgetnénk, viszont szerintem itt is figyelni kell bizonyos dolgokra, nem lehet mindent az ellenörzésünk alul kivonni és nem lehet mindent megúszni csak azért, mert online történt szerintem. Mert megtörtént és Te csináltad, Te voltál. Nem kell teljesen megváltozni csak azért, mert most otthon vagy és a gép előtt ülsz. 

Itt nincs TV...

Nem minthogyha annyira szeretnék TV-t nézni, de azért mégis jobb a tudat, hogy tudnék. Most teljes csönd van az egész lakásban, az azért jó, mert tudnék tanulni(de nem teszem). Van még idő a csütörtöki ZH ig... Amíg előttem van a szerda este, addig nem aggódom.

Ez az egész halottaknapja egy nagy tömeghisztéria. Összes temető televan, parkolóhely nincs. Rengeteg "gyászos" hangulatú ember sétálgat harsongva, üzletről, tanulásról beszélve a temetőben és mindenféle díszes gyertyákat raknak a sírokra, majd ott állnak vagy öt percen át és hazamennek. Nem mondom, hogy nincs értelme az ilyen tömeges kimeneteleknek, legalább lehet gyönyörködni a rengeteg gyertyában este.

Amióta nem otthon

élek,

1. Elkezdtem megtanulni, hogy kell a pénzt megbecsülni. már nem herdálom annyira, meg tudom állni, hogy ne költsek folyamatosan .

2. Saját magamnak csinálom a kaját. (Zacskós leveseknek, gyorsfagyasztott kajáknak és a krumplipürépornak köszönhetően nem is rossz.)

3. Azt csinálok amit akarok. Persze ez nem mindig jó.  Igazábol eddig is azt csináltam amit akartam, mert nem tiltotta meg senki, de most esély sincs rá, hogy a szüleim megtudják, úgyhogy mégis sokkal több hülyeséget csinálok mint eddig.

U.i.: Most éppen a megyleves habarásával szenvedek. Zacskósleveseknél ilyeneket nem kell csinálni, úgyhogy ez még a magam fajta mesterszakácsoknak is igen újkeletű dolog.

Van ez a játék,

a neve Mindfuck. A lényeg az, hogy a képen valami furcsaságot kell találni, valami meglepőt esetleg oda nem illőt, vagy vicceset. Minden icipici részletre figyelni kell. Néha még egy pillanatra meg is ilyedek, mikor megtalálom a kép poénját. Jó keresgélést!

Itt ragadtam.

Telefon nélkül(mert beázott[más telefonnál is elő szokott jönni az a hiba, hogyha vízbe dobjuk, akkor működése jelentősen megváltozik, esetleg teljesen leáll? Vagy ez csak az LG nél van?]) és úgy döntöttem, hogy csak reggel megyek haza. Hagyom, hogy had etesse a kutyákat meg öntözze a virágokat a szomszéd.