Fehérelmék

Az ember néha csinál hülyeséget, mégha nem is mindig vallja be. Vagy éppen soha nem vallja be. Megtartja magának és rágódik rajta. Egy napig... Esetleg kettőig. Nálam ez már jóval több ideje tart és egyelőre még egy picit sem érzem annak a lehetőségét, hogy a közeljövőben megszünjön az az érzés ami olyan, mintha egy hatalmas kéz a karmaival szorítaná őssze a gyomromat. Fáj, de tűröm. Mintha semmi nem történt volna úgy élem tovább mindennapjaimat. Rosszabb nem lesz, attól nem félek. De meddig bírom? Mikor fogok kiborulni? Ha egy embernek elkezdik levágni szépen lassan metszőollóval az ujjait, az se lesz rosszabb. Mindig ugyanúgy fáj, de mégsem bírja végig...