A futó fiú

Csak futott. Előre. Gyorsan. Nem nézve hátra. Csak futott, nem törődött semmivel. Emberek ezrei látták és csodálkoztak. Tisztelték őt. Csak előre. Az útja el volt torlaszolva, de még nem ért oda. Mostmár odaért. Kikerülte, de a torlasz nem tünt el. A torlasz ott volt eltolatlanul. Egyre lassabban futott, majd sétálni kezdett, visszafordult és gyalogolt egészen a torlaszig. Újra kikerülte és eléállt. Megfogta, megpróbálta alrébb rakni, eltüntetni. Nem sikerült neki ezért átmászott rajta és futott, csak futott tovább, de már nem bírt úgy futni mint előtte, elfáradt a mászásban. Nem adta fel, fáradtan is futott, ahogy bírt. Majd újra úttorlaszhoz ért. Az előzőekből tanulva nem kerülte ki, megfogta és alrébb rakta. Könnyűnek tűnt, de visszagurult az útra. Át akart mászni rajta, de nem tudott, megcsúszott a keze, lába. Így megfogta és magával vitte. Így futott tovább. Sokkal de sokkal gyorsabban, könnyebben. Erőt adott neki. De elfáradt, már nem adott neki erőt csak visszatartotta. El akarta dobni, de mindig visszarepült a kezébe. Kénytelen volt így futni tovább, de egyre nehezebb volt, megint el akarta dobni. Nem sikerült, viszont újra erőt adott neki, és csak futott... A tárgy lebegni kezdett, bármilyen erősen is tartotta kicsúszott a kezéből és lebegett. Előtte, majd elkezdett távolodni. De ő csak futott, sokkal gyorsabban mint eddig tudott. Megérintette, megmarkolta, de kicsúszott... Kérlek gyere el pénteken...